Belső pokoljárásaink alkímiája:
Sokan azt hiszik, hogy a megvilágosodáshoz, a boldogsághoz vagy a belső békéhez egy kényelmes, egyenes út vezet, ahol csak „fénylő figurákat” kell vizualizálnunk. De a legnagyobb gondolkodók, a magyar népköltészet és az ősi keleti metafizika mind rácáfolnak erre. A valódi ébredés nem a kényelmi zónában történik. Ahogy Joseph Campbell mondja: „Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik, ahová félsz belépni. Ahol összerogysz, ott lapul a kincs.”
De mit jelent ez a barlang, és miért kell a magyar népdal szerint a pokolra mennie annak, aki dudás akar lenni? Miért mondja Jung, hogy csak az világosodik meg, aki szembenéz az árnyékkal, vagy Hamvas Béla, hogy az ember ott kezdődik, ahol a szakadék megnyílik? Ha lefejtjük a modern pszichológia rétegeit, a legmélyebb, legszisztematikusabb választ az emberiség legősibb bölcselete, a védikus metafizikaadja meg nekünk.
A védikus tanítások szerint a lélek eredendően tiszta, örök szikra az Átman. Amikor megtestesülünk ebben a világban, ránk borul az illúzió fátyla. Ez elhiteti velünk, hogy a maszkjaink, a társadalmi szerepeink, a vagyonunk vagy a büszkeségünk egyenlő velünk. Ebből születik meg a hamis egó, az Ahamkára A barlang, ahová félünk belépni, a saját elménk sötétje, ahol az elfojtott vágyaink és múltbéli traumáink laknak. Félünk ide benézni, mert ha megtennénk, kiderülne, hogy a külvilágnak mutatott „fénylő képünk” csak illúzió. Hamvas Béla szerint a pokol nem egy hely, hanem az az állapot, amikor meglátjuk a saját hazugságainkat. De ez a látás az első lépés a gyógyulás felé.
„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni'” – mondja a folklór. A „dudás” a beavatott ember, aki már nem a saját egója zaját, hanem a kozmosz tiszta dallamát közvetíti. De ahhoz, hogy tiszta csatornává válj, át kell menned a belső tisztítótűzön, amit a Védák Tapaszként ismernek. Ahogy az aranyat is kohóban tisztítják meg a salaktól, a hamis egónak is el kell égnie a krízisben. Hermann Hesse ezt így fogalmazta meg: „A madár küzdi ki magát a tojásból... Aki meg akar születni, annak egy világot kell lerombolnia.” A belső összeomlás valójában az illúziók leomlása.
Kuruksétra: Szembenézés az Árnyékkal A Bhagavad-gítá szentírásában a hős Arjuna a csatatér közepén összeomlik, pontosan ott roskad össze, ahol Campbell szerint a kincs lapul. Krsna azonban nem engedi, hogy Arjuna hamis pozitivitásba vagy meditációs ködbe meneküljön a nehézségek elől. Arra kényszeríti, hogy álljon fel, nézzen szembe a sötétséggel, és vívja meg a belső csatát. Nem az világosodik meg, aki elfordul a harctól, hanem aki a sötétség kellős közepén is végzi a szent kötelességét
Rumi szerint „A seb az a hely, ahol a fény beléd hatol.” Amíg az életünk kényelmes, az egónk páncélja áthatolhatatlan. Azt hisszük, mi irányítunk mindent. Amikor azonban összerogyunk a szakadék mélyén, a szenvedés réseket üt ezen a páncélon. Ezen a „seben” keresztül árad be a valódi transzcendentális tudás és az isteni szeretet. Az egó csődje hozza el a teljes, feltétel nélküli önátadást. A sötétség nem a fény hiánya, hanem a fény elfedettsége. A kincs, amit a szakadék legmélyén találsz, nem egy külső dolog, hanem a legbelső valóságod: a felismerés, hogy Aham Brahmászmi– tiszta, örök szellemi lélek vagy vagy, akit sem a barlang sötétsége, sem a világ tüze nem semmisíthet meg. Ne félj a barlangtól. Ott vár az igazi Önvalód."